Desig Week

Sepsiszentgyörgyön 2015 őszén szervezték meg először a Design-hetet. A rendezvény célkitűzése egyrészt az volt, hogy megismertesse a modern értelemben vett designt a helyi nagyközönséggel, másrészt az, hogy a kiállításokat, kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat, workshopokat, divatbemutatót és vásárt is magában foglaló programsorozattal lehetőséget teremtsen a román és magyar szakma, azaz a helyi és magyarországi designerek, menedzserek és szakírók találkozására.

A Design-hét ezen első kiadásának a témája: tradíció és innováció volt. A szervezők úgy gondolták, hogy Sepsiszentgyörgy helyzetéből adódóan csomópont. Itt találkozik a tradicíó és a kortárs szemlélet, úgy a művészetben mint a különböző iparágakban. A design illesztő felületként átjárást biztosít a különböző ágazatokba, és a város találkozási pontként szolgál Budapest és Bukarest között. A témaválasztással igyekeztek megtalálni a helyi kézműves, fa és textilipari hagyományok, illetve a kortárs design kapcsolódási lehetőségeit, azzal a meggyőződéssel, hogy hosszabb távon mindkettő csak egymásra támaszkodva tud érvényesülni.

A Design-hét kiemelt feladata ugyanakkor a helyi fiatal és tehetséges pályakezdők felkarolása is. Ezt egyrészt úgy kívánták megvalósítani, hogy a kiállítások és workshopok által bemutatkozási lehetőséget biztosítottak számukra, másrészt azzal, hogy egy országos szintű,egyetemistáknak, pályakezdőknek szóló pályázatot írtak ki, amelynek nyertes pályamunkáit helyi cégekkel együttműködve megvalósítottak és kiállítottak.
A Design-hetet bemutató kiállítást a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszékének meghívására, a Szent László Napok keretében június 22-én 19 órától nyitják meg a váradi várban.