A papír ideje és időtlensége

Nagyváradon a PKE Képzőművészet Tanszék galériájában az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság szervezésében nov. 7-én megnyílt a „A papír ideje és időtlensége” című papírművészeti kiállítás. A közös kiállítás anyagát Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Jankó Szép Noémi és Márton Katalin művészek munkái képezik.

Jakobovits Miklós a jelenkori erdélyi művészet kiváló szervezőkészségű egyénisége és alkotója volt. Munkácsy-díjas jeles festőművész, a Körösvidéki Múzeum főmuzeológusa, a Barabás Miklós Céh elnöke, és egy roppant fontos közösségformáló személyisége az erdélyi magyaroknak. Amellett, hogy egy rendkívüli termékeny művész volt (festett, kerámiákat készített, kollázsokat, képlenyomatokat) fontosnak tartom megemlíteni elméleti munkásságát is: írt esztétikai tanulmányokat, kisesszéket, kiállításkritikákat, művészeti jellegű útirajzokat, önálló kötetei is meg jelentek)

Munkásságát (főleg festészetét) meghatározta az olasz trecento művészete, az olasz metafizikus festészet, kollázsain, tárgylenyomatain inkább az arte povera hatása érződik.

Felesége, Jakobovits Márta, Ferenczy Noémi díjas keramikus, a  MMA tagja, kerámia munkáin főleg az arte povera, a land art és a minimal art hatása érződik.

Jakobovits Márta alkotásai úgy a kerámia, mint a papírművészet területén egy ősi világ misztériumát tárják elénk. Az általa használt organikus anyagok, és formák kifejezőereje beemeli a nézőt  a természetnek egy misztériumteljes, bensőséges világába.

Jankó Szép Noémi, és Márton Katalin, tagjai a  Barabás Miklós Céh-nek és a Romániai Képzőművészek Országos szövetségének. Rengeteg csoportos és egyéni kiállításon vettek részt, amelyek közül kiemelem a nagyváradi és kolozsvári közös tárlatukat, ahol tűzzománc, merített papír és kerámia munkákat állítottak ki.

Jelen kiállítás anyagát nagyrészt papírművészeti munkák képezik.

A papír lévén egy roppant hálás medium, a megmunkálás végtelen lehetőségét nyújtja a művész számára. A művész munkafolyamata álta a papír átlelkesül és az elsődlegesen információ-hordozóból művészeti médiummá vagy önálló műtárggyá alakul.

A papírmassza a rostok elrendeződésének a függvényében különböző formákat vehet fel, vizuális expresszivitása a végletek között mozogva a kifejezeőerő gazdag skáláját öleli át. Emlékeztethet egy sziklatömbre, de ugynakkor hártyavékonyan oldódhat fel a térben, elveszítve az anyagszerűségét. Képlékenysége által eltakarhat vagy felszínre hozhat más dolgokat, lehet sérülékeny de ugyanakkor hihetetlenül erős is. Mondhatjuk, hogy egy nagyon könnyen alkalmazkodó, önmagát adó matéria. Folyamatosan reagál az őt körülvevő környezetre, mindennel reakcióba lép, a makro és a mikrokörnyezettel egyaránt. A japánok nemhiába mondták, hogy a négy ősi elem (föld, tűz, víz és levegő) gyermeke. A földé, amely a felnövekvő fát táplálja, a vízé, amely a fa rostjait a merítés folyamatában feloldja és átformálja, a levegőé és a Nap-é, amely kiszárítja. Éppen ezért a papírgyártás mindig is egy misztikus tevékenység volt számukra. 

A művész is, amikor a papírmasszát előkészíti, kimeríti, kiönti, vagy felépítgeti a papírtestet, a formálandó anyaggal együtt elkerülhetetlenül önmagát is alakítja. Munkája által egybefonódik az anyaggal, így kölcsönösen befolyásolják egymást. Ebben a kölcsönös teremtésben, amelyben megannyi külső tényező vesz részt mint pl a nedvesség, a száradás, a meleg, a légáramlatok, a napfény, a művész folyamatosan döntéseket kell hozzon, tudatosanés gyorsan le kell tudja reagálja ezeket. Ugyanakkor szabad teret is kell engednie az anyagnak is ahhoz, hogy kibontakozhasson. Így egy szerves dialógus alakul ki a művész és az anyag között.  Ezért a művész belülről kifelé építkezik, így működésbe hozhatja és tarthatja a véletlen reakciók láncolatát. Ezáltal a teremtésnek ez a hermeneutikai köre lehetővé teszi azt, hogy megnyilvánulhasson a szellem és a kreatív erő szabadsága. A reakciók és döntések tudatos volta által a kreáció egyfajta misztikus, meditációs tapasztalatként tételeződik, és a papírművészet munkákon pedig egy vizuális és taktilis, érzéki erő sugárzik.

Jakobovits Miklós a papírmunkáin egy olyan festéstechnikai eljárást alkalmaz, amely a papírmassza strukturális lehetőségeit aknázta ki. Ennek a technikának a lényege az, hogy a

papírrostokat előre színezve, folyós papírrétegek jönnek létre, amelyek vékonyan egymásra merítve áttetszenek egymáson, ugyanakkor a színek keverednek is egymással a nedves közegben. Így geometrikus formákban megjelenített szín-testek jönnek létre, amelyeken a színrétegek transzparenciája és egymásba fonódása a festősiség utáni absztrakciót teremtik meg. 

Ugyanezt a technikát figyelhetjük meg a Márton Katalin munkáin is. A művésznő pasztellszínekkel dolgozik, a színfoltoknak a finom összemosódása légies könnyedséget külcsönöz a műalkotásoknak. A kompozicíó kiegyensúlyozottsága, a színek lehelletfinom árnyalatai mélységet és nyugalmat árasztanak.

Ezekben a munkákban a papírmassza koloritja, a színhatások organikus kifejezőereje válik dominánssá, nem feltétlenül a struktúra. Olyan, mintha egy freskórészletet néznénk. A festék nem a felszínen jelenik meg, hanem beleivódik a rostok szövetébe, így belülről világítja meg a formákat.

Jakabovits Márta munkáin az anyag érzete, őszinte szeretete, a strukturális adottságainak a kiaknázását fedezhetjük fel. A művésznőnek a matériához való közeledésében egyfajta misztikus erő és alázat érződik. Az az erő, amelyet magában hordoz akkor is, amikor kerámia tárgyait munkálja meg, mint ahogyan az égető tűz éltető format ad az agyagnak. Azt a pillanatot ragadja meg, a művésznő szavaival élve, “amikor még az idő kitágult a végtelenbe és több ezeréves mélységekből szóltnak az üzenetek.” A folyamatos rácsodálkozás az anyag és a technika lehetőségeire végtelen lehetőségeket bontakoztat ki úgy a művész, mint a néző számára.

Jankó Szép Noémi, mint ahogyan ő is vallotta, nem tudott elszakadni teljes mértékben a kerámiától. Munkái kollázsok,  a különböző anyagok játékos és ugyanakkor mély ötvözetei: mázatlan porcelán, merített papír, tűzzománc, rézlemez. A jól megkomponált mértani formák és a tűzzománc lehelletvékony repedései a kifejezőerőnek a maximumát érik el. A művésznő együtt dolgozik az anyaggal, segíti azt kiteljesedni a maga maximális szépségében. A porcelán és merített papír kollázsait a kromatikai visszafogottságukban tárják fel a fehér és szürke árnylatainak a vibrációját. Ezzel szemben a tűzzománc kollázsai a színgazdagság pompáját tárják elénk. Alapvetően stabilitás, belső nyugalom és harmónia jellemzi ezeket a munkákat.

A kiállított munkát lényegét lényegét legjobban talán Jakobovits Miklós festőművész vallomásával tudnám megragadni, aki így ír a papírról: „A papírművészet a gyors elhatározások műfaja is. Szinte felrázza a művészt, hogy a nedves papírfelület, a variált színekben ragyogó és különböző anyagi minőségű papírpépek felől gyors impulzusokban érkező, kihívásszerű érzetekre reflex-szerű, ugyanakkor elmélyült válaszokat adjon. Az anyag képlékenységének és élő, mozgékony jellegének köszönhető, hogy a papírmű végtelenül organikussá, teremtményjellegűvé válik.” 

Kányádi Iréne, művészettörténész.

Nagyvárad, 2015. december 7.

 A  kiállítás az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság szervezésében a Communitas támogatásával megrendezett programnak része.