Alkalmazott víziók - Ujvárossy László magyar állami kitüntetése

Június 26-án délután a Moszkva Kávézónak is helyet adó Sonnenfeld-palotában került sor az Alkalmazott Víziók címet viselő kiállítás megnyitójára. Az ünnepi alkalom során Ujvárossy László képzőművész, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült.

A budapesti Magyar Alkotóművészek házában debutált kiállítás, ami a jubiláló Képzőművészet Tanszék hallgatóinak legjobb munkáit tárta a nagyközönség elé, Nagyváradot megelőzően Erdély több nagy városában is járt már, most azonban hazaérkezett, hogy itthon is megmutassa a Nagyváradi közönségnek a Képzőművészet Tanszék elmúlt tíz évi kitartó munkájának gyümölcsét. A szakon főleg alkalmazott művészeti feladatköröket érintenek, tágan értelmezve azokat, megvalósításra használva a kortárs vizuális kommunikációban fellelhető összes eszközt, így a kiállítás is sokszínű munkákat takar.

kiallitas kep Mohacsi

Fotó: Mohácsi László Árpád

A megnyitón Horváth Gizella rektor helyettes asszony köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket. Őt Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője követte, aki megköszönte a kiállítás szervezőinek az együttműködést, melynek eredményeként az esemény a Szent László Napok keretében került megszervezésre.

Az ünnepi alkalom kettős öröm forrása is volt, hiszen a kiállítás megnyitó keretein belül Ujvárossy László képzőművész, a Partiumi Keresztény Egyetemprofesszora a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült, amelyet Magdó János kolozsvári főkonzultól vehetett át Áder János köztársasági elnök határozatának felolvasása után.

kep2

Fotó: Mohácsi László Árpád

A művész példás munkásságát Jakabovits Márta képzőművész méltatta. Ezt követően Ujvárossy László mondott köszönetet mindenkinek, aki pályafutása során munkásságában és tevékenységeiben támogatta. Ahogyan a művész fogalmazott, a kitüntetés nem csak őt illeti, hanem a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőségét, aki a korai időkben hozzájárult a Képzőművészet Szak beindításához, és mindazon oktatókat és barátokat akik egész Erdély és Románia területéről mellette álltak a kezdeti időkben.

A következőkben Jakabovits Márta képzőművész nyitotta meg a kiállítást. Az eseményt  résztvevők egy baráti koccintással zárták.

A kiállítás július 3-áig tekinthető meg naponta 12.00-17.00 között.

forrás: www.partium.ro