A művészet, mint erőforrás

Tehetséggondozó program - művészeti workshop.

plakat

A művészet, mint erőforrás egy tehetséggondozó program, művészeti workshop és kiállitás tervezete eredetileg, amely a nagyváradi PKE Képzőművészet szakos hallgatók két hónapos műhelymunkája során valósult meg, és egy virtuális bemutató kiállitással végződik. A kiállitás bemutatója a  Szent László Napok programjainak egyike. A  kiállitás bemutatójára 2013. június 29-én, 18 órai kezdettel kerül sor a Moszkva Kávézóban.

AsA műhelymunka céljainak megfelelően a hallgatók feladata az volt, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek reflektálnak a saját belső, alkotói világuk és környezetük közötti viszonyokra. „Építsd be saját alkotásod egy reális vagy egy fiktív környezetbe” – szerepelt a mottóban. A megvalósított művészeti alkotásokban a közösségi tér egyfajta valós és virtuális újraszervezése jelenik meg.

A program kurátora és vezetőtanára: Antik Sándor, egyetemi docens.

forrás: kmt.partium.ro