Liszt 200 Partiumi Rendezvénysorozat

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából 2011. október 14-étől háromnapos rendezvénysorozatot szervez a Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszéke. A helyszín a PKE díszterme.

lisztA programsorozat része a Liszt Ferenc ifjúsági vetélkedő, melynek keretében az erdélyi zenei szakközépiskolák diákjai összemérhetik tudásukat Liszt Ferenc szellemi és zenei hagyatékának témakörében. A vetélkedő célja, hogy felhívja a diákság figyelmét az egyetemes, európai és magyar zenekultúra fontosságára, művészi és emberi identitásformáló hatásaira.

Ez alkalommal kerül sor egy virtuális múzeum felavatására (Liszt és Erdély), mely lehetővé teszi a világhálót böngésző érdeklődők számára, hogy korszerű és interaktív formában áttekinthessék és megismerhessék Liszt Ferenc életpályájának erdélyi vonatkozásait.

Rendezvénysorozatunk további kiemelkedő eseményei között szerepel dr. Batta Andrásnak, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának és Erkel Ferenc‑díjas zenetörténésznek előadása, valamint Bogányi Gergely, Kossuth-díjas zongoraművész ünnepi hangversenye.

Végül, egy Nemzetközi Tudományos Ülésszakra is sor kerül, hazai és külföldi zenetudósok, egyetemi tanárok részvételével. Az ülésszak a magyar és egyetemes zenetörténet kiemelkedő alakja, Liszt Ferenc emléke előtt kíván tisztelegni.

forrás: zenetanszek.partium.ro